I. Vatikáni zsinat
XX. Egyetemes zsinat
A „Dei Filius” hittani rendelkezés a katolikus hitről
1869. december 8. – 1870. október 20.
3. ülés, 1870. április
24.
Előszó
[3000] … Most pedig, mivel
·
az egész földkerekség püspökei tekintélyüknél
fogva a Szentlélekben ezen az egyetemes zsinaton velünk tanácskozásra
összegyűltek és ítélkeznek, Mi –
·
Isten írott és
·
hagyományozott igéjére támaszkodva,
·
amint azt a katolikus Egyháztól szentül
megőrzötten és tisztán értelmezve átvettük -,
elhatároztuk,
hogy
·
Krisztus üdvhozó tanait Szent Péter eme tanítói székéről mindenkinek színe előtt megvalljuk és kinyilvánítjuk,
·
az ellenkező eltévelyedéseket pedig Istentől
vett hatalmunknál fogva elvetjük és kárhoztatjuk.
1. fejezet. Isten, minden dolgok teremtője
[Az egy, tökéletes, a világtól megkülönböztetett Isten. – A
teremtés cselekménye: tökéletessége, célja és hatása. – Az isteni gondviselés.]
[3001] (1.) A római, szent, katolikus, apostoli Egyház hiszi és vallja, hogy egy igaz és élő Isten van,
·
aki mennynek és földnek teremtője és ura,
·
mindenható,
·
örökkévaló,
·
mérhetetlen,
·
fölfoghatatlan,
·
végtelen
o
értelemre és
o
akaratra és
o
minden tökéletességre nézve;
(2.) akit,
minthogy
·
egyes-egyedül való,
·
egészen egyszerű és
·
változhatatlan
·
szellemi
·
szubsztancia,
·
a világtól tárgyilag és lényegileg különbözőnek,
·
önmagában és önmaga által legboldogabbnak és
·
mindenek fölött, ami csak kívüle van és
elgondolható, kimondhatatlanul fölségesnek
kell vallanunk [1-4. kánon].
[3002] (3.) Ezen egyedüli igaz Isten,
·
jósága és mindenható ereje által,
·
nem saját boldogságának növelése,
·
nem is tökéletességének létrehozása, hanem
·
annak a teremtményeknek nyújtott jótéteményekben
való megnyilvánítása okából,
·
teljesen szabad elhatározása folytán
·
„az idők kezdetén a semmiből egyidőben kétféle
teremtést alkotott,
o
a szellemit és a testit, vagyis
o
az angyalokat és a világot,
·
s azután közbülső teremtményként az embert, aki
szellemből és testből egyaránt áll” [IV. Lateráni zsinat, 2. és 5. kánon].
[3003] (4.) Mindazt pedig, amit megteremtett, Isten
gondviselése által oltalmazza és kormányozza, „erejét kifejtve elér a (világ)
egyik végétől a máikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja” [Bölcs 8,1]. Mert
minden födetlenül és kitárva van szemei előtt [Zsid 4,13], az is, ami a
teremtmények szabad akaratából történni fog.
2. fejezet. A kinyilatkoztatás
[A természetfeletti kinyilatkoztatás ténye. – Szükségessége.
– Forrásai. – Magyarázója: az Egyház.]
[3004] (1.) Ugyanezen Anyaszentegyház hiszi és tanítja, hogy
Isten, aki minden dolog kezdete és vége,
·
megismerhető
o
a teremtett dolgokból
o
az emberi ész természetes világosságával
biztosan, mert „ami benne láthatatlan a világ teremtésétől fogva, műveiből
megérthető és látható” [Róm 1,20];
(2.) mindazonáltal
bölcsességének és jóságának úgy tetszett, hogy
más, éspedig természetfeletti
úton is
·
önmagát és
·
akarata örök végzéseit
az emberi nemnek
kinyilatkoztassa,
·
amint az Apostol mondja: „Sok rendben és
sokféleképpen szólván hajdan Isten az Atyákhoz a próféták által, legutóbb e
napokban Fia által szólott hozzánk” [Zsid 1,1sk; 1. kánon].
[3005] (3.) Eme isteni kinyilatkoztatásnak tulajdonítható
ugyan, hogy ami az isteni dolgokra vonatkozólag
·
az emberi ész számára önmagában nem
fölfoghatatlan,
·
azt az emberi nem jelenlegi helyzetében is megismerheti
o
mindenki
o
könnyen,
o
erős biztonsággal és
o
minden tévelytől mentesen[1].
(4.) A kinyilatkoztatás föltétlenül szükségesnek azonban
mégsem ezen okból mondható, hanem azért, mert Isten a maga végtelen jóságában
az ember számára természetfeletti célt tűzött ki,
·
azt ti., hogy olyan isteni javakban részesüljön,
amelyek az emberi elme felfogóképességét teljességgel fölülmúlják, minthogy
valóban: „szem nem látta, fül nem hallotta, sem az ember szívébe föl nem
hatott, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” [1Kor 2,9; 2. kánon].
[3006] (5.) Ez a természetfeletti kinyilatkoztatás pedig, az
egyetemes Egyháznak a tridenti szent
zsinaton kijelentett hite szerint
·
„azon írott könyvekben és
·
azon meg nem írt hagyományokban foglaltatik,
amelyeket
·
vagy magának Krisztusnak az ajkairól vettek át
az apostolok,
·
vagy a Szentlélek sugalmazása folytán az
apostolok által
·
mintegy kézről-kézre adva jutottak hozzánk” [DH
1501].
(6.) Mely Ó- és Újszövetségi könyveket teljes
terjedelmükben, minden részükkel együtt, ahogyan ugyanezen zsinat határozatában
fel vannak sorolva, és ama régi latin, ún. Vulgata kiadásban maradtak fenn,
szenteknek és kánoniaknak kell
elfogadnunk.
(7.) Az Egyház azonban nem azért tartja azokat szenteknek és
kánoniaknak, mert
·
a puszta emberi törekvés azokat összeállította,
és utólag, saját tekintélye által szentesítette;
·
pontosan azért sem, mert a kinyilatkoztatást
minden tévedéstől mentesen tartalmazzák;
·
hanem azért, mert
o
lévén, hogy a Szentlélek sugalmazása alapján
foglaltattak írásba,
o
szerzőjük Isten, és
o
magának az Egyháznak a birtokába így kerültek
[4. kánon].
[3007] (8.) Minthogy azonban a tridenti szent zsinat által a Szentírás értelmezéséről arcátlan
elmék megfékezése végett kiadott rendeletet némelyek félremagyarázzák, mi, megújítván ugyanezen rendeletet, ama
zsinattal összehangzólag kijelentjük,
hogy
·
a keresztény tanítás épületéhez tartozó
·
hitbeli és erkölcsi kérdésekben
·
azt kell
a Szentírás igaz értelméül venni,
·
amit az Anyaszentegyház, amely
o
a Szentírás helyes értelmezésére és a szent
könyvek értelmezésének meghatározására jogosult,
·
magáénak vallott és vall;
(9.) és ezért senkinek nincs
megengedve, hogy a Szentírást ezen értelmezéssel szemben vagy a szentatyák
egybehangzó felfogásával ellenkezőleg magyarázza.
3. fejezet. A hit.
[A hit fogalma. – A hit összhangban van az értelemmel. – A
hit Isten ajándéka. – A hit tárgya. – A hit szükségessége. – Istennek a hit
megszerzéséhez adott külső és belső segítsége.]
[3008] (1.) Mivel az ember teljes mértékben Istentől, mint
teremtőjétől és Urától függ, és a teremtett ész a nem teremtett igazságnak
tökéletesen alá van rendelve, a kinyilatkoztató Istennek elménk és akaratunk
föltétlen hívő hódolatával tartozunk.
(2.) Ez a hit azonban, mely az ember üdvének kezdete [vö. DH
1532], a katolikus Egyház hitvallása
szerint
·
természetfeletti erény,
·
amelynél fogva mi
o
Isten ihlető és segítő kegyelmével
·
hinni tudjuk, hogy mindazt, amit
kinyilatkoztatott, igaz, de
o
nem azért, mivel a dolgok benső, igaz-voltát
természetes eszünk világánál képesek lennénk átlátni,
o
hanem magának a kinyilatkoztató Istennek a
tekintélyéért, aki sem tévedni, és sem tévedésbe ejteni nem tud [vö. DH 2778.;
2. kánon].
(3.) „A hit ugyanis” az Apostol szerint „a reménylendő
dolgok alapja, meggyőződés arról, amit nem látunk” [Zsid 11,1].
[3009] (4.) Hogy azonban mindazonáltal hívő „hódolatunk
ésszerű legyen” [vö. Róm 12,1] Isten a Szentlélek benső segítségéhez kinyilatkoztatásának külső bizonyítékait is csatolni akarta, isteni tényeket ti.,
éspedig
·
főleg csodákat
és jövendöléseket;
o
amelyek, mivel Isten mindenhatóságát és végtelen
tudását világosan megmutatják,
§
az isteni kinyilatkoztatás egészen világos és
§
senki felfogóképességét meg nem haladó jelei [3.
és 4. kánon].
(5.) Miért is
·
mind Mózes meg a próféták,
·
mind pedig legfőképpen Krisztus Urunk maga
o
sok és egészen nyilvánvaló csodával és
o
jövendöléssel léptek fel; és
·
az apostolokról ezt olvassuk:
o
„Azok pedig elmentek, mindenütt hirdették az
evangéliumot, az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és
igazolta” [Mk 16,20].
o
És ismét írva van: „A prófétai jövendöléseket
még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító
lámpásokra” [2Pét 1,19].
[3010] (6.) Még ha
·
a hit igenlése legkevésbé sem a lélek vak
cselekedete, mindazonáltal
·
az evangélium hirdetését úgy, amint az az
üdvösség elnyerésére szükséges, senki el nem fogadhatja,
·
„hacsak a Szentlélek, aki
o
az igazság elfogadását és
o
a benne való hitet mindenki számára édessé
teszi,
·
meg nem világosítja és erre nem indítja” [II.
Orange-i zsinat: DH 377].
(7.) Ennélfogva a hit,
·
még ha nem a szereteten keresztül hat is [vö.
Gal ,6],
·
Isten ajándéka,
·
és gyakorlása az üdvösségre szolgáló cselekedet,
o
amellyel az ember magának Istennek
engedelmeskedik,
§
amennyiben kegyelmével – melynek ellen is
állhatna – egyetért és azzal közreműködik. [vö. DH 1525sk; 5. kánon]
[3011] (8.) Továbbá az
isteni és katolikus hit követelménye, hogy
·
mindazt, amit Isten írott vagy hagyományozott igéje tartalmaz, és ,
·
amit az Egyház
akár ünnepélyes határozat,
·
akár rendes
és egyetemes Tanítóhivatala útján
o
Istentől kinyilatkoztatott hitigazság gyanánt
elénk bocsát,
·
higgyük.
[3012] (9.) Mivel pedig „hit nélkül lehetetlen kedvesnek
lenni Istennél” [Zsid 11,6], sem pedig gyermekeinek társaságába eljutni nem
lehet,
·
nélküle soha senki meg nem igazult, és
·
senki az örök életet el nem nyerheti, ha abban
(a hitben) „mindvégig állhatatosan nem marad” [Mt 10,22; 24,13].
(10.) Hogy tehát kötelességünknek, mely az igaz hit
elfogadásában s az abban való állhatatos megmaradásban áll, eleget tehessünk,
Isten az ő egyszülött Fia által
·
Egyházat alapított, s
·
annak intézményét olyan nyilvánvalóan jelölte
meg, hogy az mint a kinyilatkoztatott Ige őre és tanítója, mindenki által
felismerhető.
[3013] (11.) Ugyanis csakis a katolikus Egyházra vonatkozik mindaz, amit a keresztény hit
szembeszökő hihetőségének előmozdítására Isten oly nagymértékben és oly
csodálatosan létrehozott.
(12.) Sőt az Egyház
·
a maga csodálatos elterjedése,
·
kiváló szentsége
és
·
minden jóban
való kifogyhatatlan termékenysége,
·
katolikus egysége
és
·
rendületlen maradandósága
által
már magában is hatalmas és örökös, hitre indító ok, és isteni küldetésének cáfolhatatlan bizonyítéka.
[3014] (13.) Ekként történik, hogy az Egyház,
·
mintegy a nemzetek közt felemelt jel, [vö. Iz
11,12]
·
mindazokat, akik még nem hisznek, magához hívja,
·
mind gyermekeit biztosítja afelől, hogy a hit,
amelyet vallanak, igen szilárd alapokon nyugszik.
(14.) Ehhez a tanúskodáshoz a felülről jövő erő hathatós
támogatása is hozzájárul.
·
Legkegyelmesebb Urunk egyrészt ugyanis
o
kegyelmével felserkenti és segíti a tévelygőket,
hogy
§
„az igazság ismeretére eljussanak” [1Tim 2,4],
másrészt
o
azokat, akiket a „sötétségből csodálatos
világosságába áthozott” [1Pét 2,9; Kol 1,13], kegyelmével megerősíti, hogy
§
ugyanazon fényben állhatatosan megmaradjanak, és
§
azt el ne hagyják, hogy el ne hagyassanak [vö.
DH 1537].
(15.) Emiatt
·
azok helyzete, akik
o
a hit mennyei ajándéka által
§
a katolikus igazsághoz ragaszkodnak, és azoké,
akik
o
emberi vélemények által vezettetve
§
hamis vallás követnek,
·
legkevésbé sem azonos;
·
azoknak ugyanis, akik hitüket az Egyházi
Tanítóhivatalnak köszönik,
o
soha semmi okuk nem lehet ezt a hitet
§
megváltoztatni vagy
§
kétségbevonni [6. kánon].
(16.) S minthogy ez így van, „hálát adva az Atyaistennek,
aki minket a szentek osztályrészére méltatott a világosságban” [Kol 1,12],
becsüljük meg az ily nagy üdvösséget [vö. Zsid 2,3], és „emeljük tekintetünket
a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra” [Zsid 12,2], és „tartsunk ki
rendíthetetlenül reménységünk megvallásában” [Zsid 10,23].
4. fejezet. A hit és az értelem
[A megismerés kettős rendje. – Az ész részesedése a
természetfeletti igazság kidolgozásában. – Semmi ellentét nincs a hiz és az
értelem között. – A hit és az értelem kölcsönös segítségnyújtása. – A fejlődés
mibenléte a teológiai tudományban.]
[3015] (1.) A katolikus Egyház állandó egyetértés alapján
azt is vallotta és vallja, hogy
o
az ismeretnek két különböző rendje van
§
nemcsak elvi,
§
hanem tárgyi szinten is:
(2.) elvi
szinten azért, mert a megismerésre
·
az egyikben természetes ész,
·
a másikban pedig az isteni hit vezet el
bennünket;
(3.) tárgyi
szinten pedig, mert
·
azon túl, amire a természetes ész képes eljutni,
·
olyan, Istenben elrejtett misztériumok is elénk kerülnek, hogy higgyünk bennük,
o
amelyek egyedül isteni kinyilatkoztatás révén
jöhetnek tudomásunkra [1. kánon].
·
Ezért mondja az Apostol, tanúsítva, hogy a népek
Istent „az ő műveiből megismerték” [Róm 1,210], ama kegyelemről és igazságról,
amely „Jézus Krisztus által lett” [Jn 1,17], így szólva: „Hirdetjük az Isten
titokzatos, elrejtett bölcsességét, melyet Isten a világ kezdete óta elrendelt
a mi megdicsőülésünkre, és melyet senki, e világ fejedelmei közül nem ismert
fel …, nekünk pedig kijelentette Isten az ő lelke által; mert a Lélek ugyanis
mindent átlát, még az Isten mélységeit is” [1Kor 2,7sk 10]. És maga az Egyszülött
dicséri az Atyját, mivel ezeket a bölcsek és okosok elől elrejtette, és a
kisdedeknek kinyilatkoztatta [vö. Mt 11,25].
[3016] (4.) Ugyan
·
a hit által megvilágosított ész,
o
ha gondosan, jámborul és józanul kutat,
·
Isten segítségével
o
mind a természetes ismeretek analógiájából,
o
mind maguknak a hittitkoknak
§
egymás közti és
§
az ember végcéljával való összefüggése alapján
·
a hittitkok némi, éspedig nem kis mértékben
gyümölcsöző megértésére jut;
mindamellett
·
sohasem lesz alkalmas azokat annyira átlátni,
·
mint azon igazságokat, amelyek az ő saját
tárgyát képezik.
·
Az isteni titkok ugyanis
o
már természetüknél fogva
o
annyira fölülmúlják a teremtett értelmet, hogy
o
még a kinyilatkoztatás megtörténte és a hit
elfogadása után is
o
mindig magának a hitnek fátyola fogja takarni és
o
egyfajta homály burkolni
o
addig, amíg ebben a halandó életben „távol
járunk az Úrtól;
§
mert a hit által élünk, a színelátás még nem
osztályrészünk” [2Kor 5,6sk].
[3017] (5.) Ám, még ha a hit fölötte is van az észnek, a hit
és az ész között mégsem lehet ellentét soha; mivel
·
ugyanazon Isten,
o
aki a titkokat kinyilatkoztatja és a hitet
szívünkbe önti,
o
az embernek az ész világosságát is megadta;
(6.) Isten azonban önmagát meg nem tagadhatja, így az
igazság sem ellenkezhetik soha az igazsággal.
·
Egy ilyen ellentétnek alaptalan látszata azonban
főképp vagy abból származik, hogy
o
a hit dogmáit nem az Egyház felfogása szerint
értelmezték és adták elő, vagy abból, hogy
o
bizonyos agyrémeket az ész megnyilatkozásainak
tekintenek.
(7.) Ennélfogva
„minden olyan állítást, amely a megvilágított hit igazságaival ellentétes,
teljesen hamisnak nyilvánítunk”. [V.
Lateráni zsinat, vö. DH 1441].
[3018] (8.) Az Egyháznak továbbá, mely
·
a tanítás apostoli tisztével együtt
·
parancsul kapta, hogy a hitletéteményt őrizze,
·
Istentől kapott
o
joga és
o
kötelessége
·
az áltudományt [vö. 1Tim 6,20] kárhoztatni,
·
nehogy bárki is megcsalatkozzék a világi
bölcsesség és hiú ámítás által [vö. Kol 2,8; 2. kánon].
(9.) Ennélfogva minden keresztény hívőnek
·
nemcsak, hogy tilos a tudomány valódi vívmányaiként védelmezni ilyetén, a hit
tanával ellenkezőnek megismert véleményeket,
o
főleg ha azokat az Egyház már elvetette,
·
hanem egyenesen kötelességük azokat az igazság hamis színezetével bíró tévedéseknek
tartani.
[3019] (10.) Nemcsak, hogy az ész és a hit egymással soha
ellentétben nem lehet, de egymást még kölcsönösen is segítik [vö. DH 2776;
2811],
·
hiszen a józan ész
o
a hit alapjait bizonyítja, s
o
a hit fényétől megvilágosítva előmozdítja az
isteni dolgok tudományának művelését;
·
a hit pedig
o
az észt szabadítja s védi meg a tévedésektől, és
o
gazdagítja sokféle ismerettel.
(11.) Ezért téves azt gondolni, hogy az Egyház az emberi
művészetek és tudományok művelésének útjában állna, inkább többféle módon
pártolja és elősegíti azt.
·
Nem ismeretlen ugyanis előtte és nem megvetendő
ezeknek az emberek életére gyakorolt sok előnye; sokkal inkább
·
azt vallja, hogy azok, amennyiben helyes módon
alkalmazzák őket, minthogy „Istentől, a tudomány Urától” erednek [1Kir 2,3],
kegyelme segítségével el is vezetnek Hozzá.
(12.) Azt se tiltja meg, hogy ezek a tudományok saját
területükön belül saját elveiket és saját módszerüket alkalmazzák;
·
azonban ezen indokolt szabadság elismerése
mellett is
·
buzgón ügyel arra, hogy
o
ezek az isteni tanításokkal ne ellenkezzenek, és
ezáltal tévtanokat ne tartalmazzanak, vagy
o
saját határaikat áthágva ne sajátítsák ki és ne
keverjék össze azt, ami a hité.[2]
[3020] (13.) Az istentől kinyilatkoztatott hit tanítása
ugyanis nem arra való, hogy
·
az emberi elme azt, mint valamiféle filozófiai
agyszüleményt, tökéletesítse,
·
hiszen isteni
örökség gyanánt Krisztus Jegyesére van bízva, hogy ő híven megőrizze és
csalhatatlanul értelmezze.
(14.) Ezért a szent
dogmáknak is mindig ahhoz az értelméhez kell ragaszkodni, amelyet az
Anyaszentegyház egyszer meghatározott, s ettől bármily tökéletesebbnek látszó
és annak nevezett értelmezés címén eltérni nem szabad [3. Kánon].
„Hadd növekedjék tehát, és haladjon gyors léptekkel előre az
idő és évszázadok során az értelem, tudomány és bölcsesség, úgy minden egyes
lényben, mint mindenkiben, úgy az egyes emberben, mint az egész Egyházban; de
csak kiben kiben a megfelelő módon, ti. ugyanazon tanításban, ugyanazon
értelemben és ugyanazon értelmezésben”[3].
KÁNONOK
1. Isten, az összes dolgok teremtője
[1. kánon: A teremtő Isten létezésére vonatkozó összes
tévedés ellen. – 2. kánon: A materializmus ellen. – 3-4. kánon: A pantheizmus
és annak különleges formái ellen. – 5. kánon: (a) A pantheisták és
materialisták ellen; (b) a güntheriánusok ellen; (c) a güntheriánusok és
hermesziánusok ellen.]
1. Ha
valaki tagadja
·
az egy igaz Istent,
·
a láthatók és láthatatlanok teremtőjét és Urát,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3001].
2. Aki
nem szégyelli azt állítani, hogy
·
az anyagon kívül semmi más nem létezik,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3002].
3. Ha
valaki azt mondja, hogy
·
Isten és a mindenség szubsztanciája vagy lényege
egy és ugyanaz,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3001].
4. Aki
azt mondja, hogy
·
a véges dolgok – mind a testi, mind a szellemi,
vagy legalábbis a szellemi lények – az isteni szubsztanciából áradnak ki,
·
vagy, hogy az isteni lényeg önnön
megnyilvánulása vagy kifejlődése által lesz mindenné,
·
vagy végül, hogy az Isten az egyetemes illetve
meghatározatlan lét, mely önmaga meghatározása által hozza létre nemekre és
fajokra, és az egyedekre elkülönülő világegyetemet,
·
legyen
kiközösítve.
5. Ha
valaki azt vallja, hogy
·
Isten a világot és minden dolgot, amit az
magában foglal – úgy a szellemieket, mint az anyagiakat –, lényegüket tekintve
nem a semmiből hozta létre;
·
vagy azt mondja, hogy Isten nem minden
kényszertől mentes szabad akarattal teremtett, hanem abból fakadó
szükségszerűségből, hogy szükségképpen szereti önmagát;
·
vagy tagadja, hogy a világ Isten dicsőségére van
teremtve,
·
legyen
kiközösítve.
2. A kinyilatkoztatás
[1. kánon: A természetes teológia tagadói ellen. – 2. kánon:
A deizmus ellen. – 3. kánon: Az abszolút racionalizmus ellen. – 4. kánon: A
racionalisták bibliakritikája ellen.]
1. Aki
azt állítja, hogy
·
az egy, igaz Istent, a mi teremtőnket és Urunkat
·
az emberi ész természetes világával
·
az ő műveiből
·
bizonyossággal
·
felismerni nem lehet,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3004].
2. Aki
·
lehetetlennek vagy
·
feleslegesnek mondja, hogy az ember
·
az Istenről és
·
az őt megillető tiszteletről
·
az isteni kinyilatkoztatás révén tanítást
nyerjen,
·
legyen
kiközösítve.
3. Aki
azt mondja, hogy
·
az ember
·
olyan ismeretre és
·
tökéletességre,
·
amely meghaladja a természetet,
·
Isten által fel nem emelkedhetik,
·
hanem folytonos haladás útján pusztán önmagától
köteles és képes eljutni minden igazság és jó birtokába,
·
legyen
kiközösítve.
4. Aki
·
a Szentírás
·
minden könyvét,
·
azoknak minden részével együtt
·
úgy, amint azokat a tridenti zsinat felsorolta,
[DH 1501-1508]
·
szentnek és kánoninak el nem fogadja, vagy
·
azok isteni sugalmazását tagadja,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3006].
3. A hit
[1-2. Kánon: Az ész öntörvényűsége ellen. – 3. Kánon: A
fideizmus ellen. – 4. Kánon: Az agnoszticizmus és a mitologizmus ellen. – 5-6.
Kánon: A hermesziánusok ellen.]
1. Aki
·
az emberi észt annyira függetlennek mondja, hogy
neki az Istenben való hitet megparancsolni nem lehet,
·
legyen
kiközösítve. [vö. DH 3008].
2. Aki
azt állítja, hogy
·
az isteni hit nem különbözik az Istenre és az
erkölcsre vonatkozó természetes tudástól, s azért
·
az isteni hithez nem szükséges, hogy a
kinyilatkoztatott igazságot a kinyilatkoztató Isten tekintélyéért higgyük,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3008].
3. Aki
azt mondja, hogy
·
az isteni kinyilatkoztatás külső jelek által
hihetővé nem válhatik, s ennélfogva
·
az embereknek csak saját belső tapasztalatukból
fakadóan vagy személyes sugalmazásra kellene a hithez eljutniuk,
·
legyen
kiközösítve. [vö. DH 3009].
4. Aki
azt mondja, hogy
·
csodák nem történhetnek, s ezért
·
minden róluk szóló elbeszélés, ha a Szentírásban
található is, a mesék vagy mítoszok közé sorolandó, vagy, hogy
·
a csodákat soha bizonyossággal felismerni nem
lehet, s
·
azok a keresztény vallás isteni eredetét
megfelelően nem bizonyítják,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3009].
5. Aki
azt mondja, hogy
·
a keresztény hit elfogadása nem szabad
cselekvés, hanem
·
az emberi észérvek szükségképpen hozzák létre;
vagy, hogy
·
a szeretet által ható élő hithez csak Isten
szükséges,
·
legyen
kiközösítve [vö. Gal 5,6; DH 3010].
6. Aki
azt mondja, hogy
·
a hívők helyzete és azoké, akik az egyedül igaz
hitre még nem jutottak el, azonos; úgy, hogy
·
a katolikusoknak jó okuk lehet arra, hogy
hitüket, melyet az Egyházi Tanítóhivatal kebelén már elfogadtak, beleegyezésük
felfüggesztése mellett kétségbe vonják mindaddig, míg hitük hihetőségét és
igazságát tudományos érvelés útján be nem bizonyították,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3014].
4. A hit és az értelem
[A szabadelvű filozófiai és teológiai iskolák ellen.]
1.
Aki azt mondja, hogy
·
az isteni kinyilatkoztatásban nincsenek valódi
és sajátos értelemben vett misztériumok, hanem
·
a kellően művelt ész a hit összes dogmáját
pusztán természeti alapelvekből kifolyólag megértheti és bebizonyíthatja,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3015sk].
2.
Aki azt mondja, hogy
·
az emberi tudományok gyakorlásának oly szabadnak
kell lennie, hogy azok állításait, ha mindjárt a kinyilatkoztatott tanítással
ellenkeznének is, igaznak kellene tartani,
·
s azokat az Egyház sem kárhoztathatná,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3017].
3.
Aki lehetségesnek mondja, hogy
·
az Egyház által előadott dogmák majd a tudomány
előrehaladtával attól eltérő értelmet nyerhetnek, mint amilyet az Egyház
azoknak tulajdonított és tulajdonít,
·
legyen
kiközösítve [vö. DH 3020].
Zárszó
[3044] Mi tehát főpásztori kötelességünkhöz híven, Krisztus
szerelmére minden keresztényt, legfőképpen azonban az elöljárókat, illetve
tanítói hivatalt viselőket arra kérjük, s egyszersmind ugyanazon Istenünk és
Üdvözítőnk tekintélyével nekik azt parancsoljuk, hogy ezen tévedéseket az
Anyaszentegyháztól távoltartani és azt tőlük megtisztítani igyekezzenek és fáradozzanak,
s egyszersmind arra is törekedjenek, hogy a legtisztább hit világossága
nyilvánvalóvá váljék.
[3045] Minthogy azonban nem elég az eretnekég gonoszságát
kikerülni, ha nem óvakodunk azon tévelyektől is gondosan, amelyek azzal
többé-kevésbé összefüggésben vannak; mindenkit figyelmeztetünk azon
kötelességére, hogy azon határozatoknak és dekrétumoknak, amelyekben a
Szentszék elvetett és megtiltott ilyesfajta visszás, itt részletesen fel nem
sorolt véleményeket, engedelmeskedjék.
[1]
Vö. Aquinói Szt. Tamás, Summa theologiae
I,q.1, a. 1 (Editio Leonia 4,6b).
[2] Ez
a rész hiányzik a DH-ból. A szöveg az internetről származik. http://www.freeweb.hu/katolikus-honlap/060313/zaby.htm
[3]
Lérins-i Szt. Vince, Commonitorium primum
23, no. 3 (R. Demeulenaere: CpChL 64 [1985] 1777-17812 /
PL 50,668A).
