XI. Pius pápa
"Firmissimam constantiam” kezdetű körlevél,
a Mexikói Egyesült Államok püspökeinek, 1937. március 28
A katolikus vallás helyzetéről Mexikóban.
Tisztelendő Testvérek!
Üdvöt és apostoli áldást.
Jól tudjuk és atyai
szívünk vigasztalására szolgál, hogy ti, a papjaitok és a mexikói hívek
legtöbbje állhatatosak vagytok a katolikus hit megvallásában és szembeszálltok
azoknak gonosz csalárdságával, akik az Úr Jézus Krisztus vallásának isteni
fönségét vagy egyáltalán nem, vagy csupán ellenségeinek rágalmaiból ismerve azt
a megtévesztő látszatot akarják kelteni, hogy nem valósíthatják meg a népjóléti
reformokat, ha nem nyomják el a lakosság többségének vallását.
Sajnos, az Isten és
Krisztus kisszámú ellenségeinek mégis sikerült sok lanyha és félénk hívőt
behálózni, akik a lelkiismeret titkos magányában imádják ugyan az Istent, de
emberi tekintetből vagy földi rossztól való félelemből legalább külsőleg
bűntársak lesznek annak a népnek elkereszténytelenítésében, amely a vallásának
köszönheti legnagyobb dicsőségét.
A minket mélyen lesújtó
hithagyások és gyöngeségek láttára annál inkább dicsérjük és értékeljük annak a
számtalan hívőnek szilárd ellenállását, keresztény életét és bátor hitvallását,
akiket ti - Tisztelendő Testvérek - és veletek együtt a papjaitok lelkipásztori
gondossággal és ragyogó életpéldával tanítani és vezetni meg nem szűntök. Ez
megerősít a sok keserűség közt és megszilárdítja bizalmunkat a mexikói egyház
jövőjében. Nem veszhet el az az egyház, amelyet akkora hősiesség éltet és annyi
kiváló lélek imádsága és szenvedése támogat. Sőt fokozott erőben és egészségben
fog fölvirágozni.
Hogy újraélesszük
bennetek a bizalmat a jó Isten segítségében és bátorítsunk titeket a buzgó
keresztény életben való kitartásra: ezt a levelet intézzük hozzátok, amelyben
figyelmeztetünk titeket, hogy a mostani körülmények és nehézségek közt a
keresztény megújulás leghathatósabb eszköze nálatok is elsősorban a papok
életszentsége, másodsorban pedig a világiak gondos kiképzése abból a célból,
hogy résztvehessenek a papság apostoli munkájában, ami kiválóan szükséges éppen
Mexikóban a nagy távolságok miatt és más közismert okokból.
Gondolatunk először is
azok felé száll, akiknek hivatása, hogy a világ világossága, a föld sava, a
hívők tömegének erjesztő kovásza legyenek, azaz a papjaitok felé.
Tudomásunk van róla,
mekkora szívóssággal és mily nagy áldozatok árán gondoskodtok a papi hivatások
kiválasztásáról és szaporításáról hihetetlen nehézségek között, mert meg
vagytok győződve, hogy ez a mexikói egyház jövőjének fontos, sőt legfontosabb
életkérdése. Mivel pedig most a ti hazátokban a papnöveldék rendes és békés
működést nem fejthetnek ki, kispapjaitok számára az örök városban, az amerikai
latin kollégiumban tágas és barátságos otthont találtatok, amely már igen sok
érdemes papot nevelt tudományban és erényességben s munkáját most is folytatja.
Ez az intézet a kiváló működése miatt különösen is kedves Nekünk.
Azonban igen sok esetben
lehetetlen a növendékeket Rómába küldeni. Azért azon voltatok, hogy a
szomszédos nagy nemzetnél vendéglátó menedékhelyet szerezzetek. Fogadjátok
szerencsekívánatainkat a dicséretes vállalkozáshoz, amely nagy örömünkre már
sikeres megoldást nyer. Ismételten köszönetet mondunk mindazoknak, akik
irántatok bőkezűek voltak a vendéglátásban és a segítségben.
Bensőséges atyai
szeretettel ismételjük előttetek azt a határozott akaratunkat, hogy Ad
Catholici Sacerdotii körlevelünket megfelelően ismertessétek és
magyarázzátok nemcsak a kispapok, hanem az összes papok előtt, mert ez a
körlevél a Mi gondolatainkat tartalmazza arról a tárgyról, amely az Általunk
eddig kifejtett kérdések közt a legsúlyosabb és a legéletbevágóbb.
A körlevél szellemében az
Úr Jézus szentséges Szíve szerint képzett mexikói papok megértik majd, hogy
hazájuk mostani viszonyai közt, amelyekről már 1926 febr. 2-án kelt Paterna
sane sollicitudo körlevelünkben szóltunk, s amelyek igen hasonlítanak
az Egyház legelső idejéhez, amikor az apostolok a világiak közreműködését
vették igénybe, fölötte nehéz volna sok lelket az Istennek megnyerni a
gondviselésszerű segítség nélkül, amelyet a világiak nyújthatnak az Akció
Katolikában. S az isteni kegyelem a világiak közt bőséges számmal támaszt nemes
lelkeket, akik a tanult és szent papok megértő lelkivezetése alatt mindenkor
készek a papságnak tevékeny és eredményes megsegítésére.
Azért a mexikói papsághoz,
amely a lelkek javára az Úr Jézusnak és az Egyháznak szentelte életét,
mindenekelőtt azt a komoly intelmet intézzük, hogy a Mi óhajunkat követve és a
ti parancsaitoknak engedelmeskedve a katolikus akció előhaladását teljes
erejükből szolgálják. Kifogyhatatlanok lesznek az utak és módok a világiak
közreműködésére a ti apostoli munkátokban, ha a papok a keresztény népet bölcs
lelkivezetéssel és alapos vallásos oktatással, nem üres szónoklással, hanem a
szentírásból merített, komoly és kenetes tanítással nevelni igyekeznek.
Sajnos tény, hogy a
világi hívek apostolkodásának szükségességét még sokan nem látják be, bár Ubi
arcano Dei első körlevelünktől kezdve kifejezetten hangsúlyoztuk, hogy
a katolikus akció a lelkipásztori munka és a keresztény élet fontos alkotórésze.
De most, amikor olyan lelkipásztorokhoz szólunk, akiknek üldözést szenvedő és
szétszórt nyájat kell összeterelni és visszahódítani, különös nyomatékkal
ajánljuk, hogy a világiak támogatását igénybe vegyétek, akiknek - mint az Isten
háza élő köveinek - maga Szent Péter apostol valami titokzatos méltóságot
tulajdonított, amelynél fogva a szent és királyi papságban valamiképpen
részesednek.[I. Péter 2, 9]
Minden keresztény ember,
aki ismeri a méltóságát és mint az Egyház fia és az Úr Jézus Krisztus
titokzatos testének tagja, fölismeri a helyzetét az apostol mondása alapján: sokan
vagyunk egy test Krisztusban, egyenkint azonban egymásnak tagjai,[Róm. 12, 5] okvetlenül
belátja, hogy a titokzatos test tagjai közt életközösségnek és kölcsönös szoros
kapcsolatnak kell lennie. Minden egyes tag kötelessége tőle telhetőleg
közreműködni az egész szervezet életének és javának növelésére, Krisztus
testének kiépítése végett és a Fej dicsőségének öregbítése céljából.[V. ö. Ef. 4, 12-16]
Ezekből a világos és
egyszerű tételekből kézzel fogható irányítás és hathatós buzdítás olvasható ki
a még tétovázó és félénk hívek számára is, hogy buzgóságuk helyes és biztos
utat találjon a lelkek üdvének keresésére és Isten országának terjesztésére.
Egészen világos, hogy a
helyes értelemben vett apostoli buzgóság nem a természetes cselekvőkészség
folyománya, hanem a jól megnevelt lélek kivirágzása, az Úr Jézus Krisztus és az
ő drága vérével megváltott lelkek iránt való szeretet erőkifejtése. Ugyanazért
az isteni Mester példája szerint működik is, szakadatlan imádság, önmegtagadás
és jócselekedetek közt. S a Krisztust követő buzgóság a legkülönfélébb
változatokban nyilvánul meg, minden körülmények közt, valahányszor a lelkek
üdve forog veszélyben vagy a Krisztuskirály jogait sértik. Tehát a katolikus
akció az apostolkodás összes munkaterületeire kiterjed, amelyek az Egyház
hivatásköréhez tartoznak, s üdvös hatását nemcsak az egyes lelkekben, hanem a
családban, az iskolában és a közéletben is kifejti.
Azonban a föladat
nagysága miatt ne gondoljátok, hogy a munkatársak megválasztásánál inkább a
számot, mint az egyéni rátermettséget kell keresni. Ellenkezőleg, amint az
isteni Mester hosszú előkészület után csak néhány évig apostolkodott s az
apostoli testületbe kevés, de válogatott embereket vett föl az Isten országának
elterjesztésére a földön: úgy cselekedjetek ti is - Tisztelendő Testvérek!
Mindenekelőtt iparkodjatok a katolikus akció vezetőit és tagjait a
természetfölötti igazságokban alaposan kiképezni s ne aggódjatok azon, hogy
kezdetben még kicsiny a nyáj.[Luk. 12, 32] Értesülésünk
szerint már is ezt a módszert követitek. Azért atyai tetszésünket nyilvánítjuk
afölött, hogy gondosan megválogattátok és alaposan iskoláztátok az alkalmas
munkatársakat, akik példával és szóval élesztik a jámborságot és az apostoli
buzgalmat az egyes egyházmegyékben és a plébániákon. Az ilyen munka kerüli a
nyilvánosságot és a hangoskodást, hanem csendben termeli az örvendetes
eredményeket és érleli a gyümölcsöket; a földbe vetett magként titokban hajtja
gyökereit s lassan nő virágzó és terebélyes fává.
A megfelelő lelki
képzettség és a bensőséges lelkiélet megóvja majd világi munkatársaitokat a
hirtelen veszélyektől és az eltévelyedéstől. Mert ha átértik a katolikus akció
végső célját, amely a Szentírás szava szerint az, hogy keressétek
először az Isten országát,[Luk. 12, 31] azaz
a lelkek megszentelését: akkor nem fenyegeti őket többé a veszély, hogy
másodrangú és közvetlen céloknak nem rendelik alá az elveket, s nem felejtik
el, hogy a végső cél után következnek rangsorban a szociális, gazdasági célok,
valamint a szeretetművek is. Erre tanított minket példájával az Úr Jézus
Krisztus, mert amikor a testi betegségeket gyógyította, a természetes
életszükségletekről gondoskodott és isteni szívének irgalmasságát kiöntötte
mondván: Szánom a sereget... ha étlen bocsátom haza őket, ellankadnak
az úton,[. Márk 8, 2-3] mindig
hivatásának végső célját tartotta szem előtt, azaz mennyei Atyjának dicsőségét
és a lelkek örök üdvösségét.
A katolikus akció
természetesen nem hanyagolhatja el a szociális tevékenységet, amely az
igazságosság és a szeretet törvényeit igyekszik megvalósítani és utat nyit a
tömegek lelkéhez, amikor testi szükségleteikről gondoskodik és a szegények
nyomorát enyhíti. Ezt mi és boldogemlékű elődünk, XIII. Leo pápa ismételten
ajánlottuk. Azonban, ha a katolikus akció föladatához tartozik is a szociális működés
irányítására alkalmas vezetőket nevelni, akik a gyakorlatban a pápai
körlevelekben foglalt elvekhez és törvényekhez igazodnak, mégis gondosan
óvakodjék tisztán technikai, pénzügyi és gazdasági vonatkozásokba keveredni s
azokért felelősséget vállalni, mert az ilyenek célkitűzésein és illetékességén
kívül esnek. Az Egyházat gyakran érő megszólással szemben, hogy közömbös és
tehetetlen a szociális kérdések megoldása terén, szakadatlanul azt kell
hangoztatni, hogy az Úr Isten hathatós segedelmével egyedül az Egyház tanítása
és munkája hozhat gyökeres orvoslást az emberiséget gyötrő legsúlyosabb
bajokra. Rajtatok áll - s a komoly akaratról már bizonyságot szolgáltattatok -
a termékeny elvekből a biztos útmutatást levezetni a nehéz szociális kérdések
megoldására, amelyek hazátokat nyugtalanítják. Ilyen kérdések az agrárreform, a
nagybirtokok korlátozása, a munkások és munkáscsaládok életszintjének emelése
és javítása. Bár az emberi személy veleszületett és törzsökös jogait a lényeg
erejéig föltétlenül tiszteletben kell tartani, mint például a
magántulajdonjogot, mégis föl kell emelnetek szavatokat, hogy a közjó néha
megköveteli ezeknek a jogoknak némi korlátozását, s most gyakrabban kell a
szociális igazságosság törvényét alkalmazni, mint a múltban. Az emberi személyiség
méltóságának megvédése céljából néha kötelességünk fölfedni és kifogásolni az
emberhez méltatlan és igazságtalan életföltételeket. Mégis az ilyen esetekben
szigorúan óvakodjunk, hogy a nép bajainak orvoslása címén az erőszakot ne
helyeseljük, vagy a társadalmi viszonyok gyors és forradalmi átváltoztatását ne
szolgáljuk, amiből nagyobb bajok származnak, mint amilyeneket gyógyítani
akartunk.
A társadalmi kérdésekkel
foglalkozva föltétlenül különös figyelemmel lesztek a szegény munkások sorsa
iránt, akik a hithagyás jutalmául ígért anyagi előnyök ígéretétől elcsábítva az
Istentől és az ő Egyházától gyakran elpártolnak.
Ha a munkásokat szívből
szeretitek - s tényleg különös módon kell szeretni őket, mert munkás életükkel
a szakadatlanul munkálkodó isteni Mesterhez nyilvánvalóan hasonlók: - akkor
nemcsak anyagi, hanem lelki segítséggel is támogatásukra siettek. Egyrészt azon
kell lenni, hogy az ő érdekükben a kiegyenlítő és a társadalmi igazságosság
érvényesüljön, amely a proletárok életszintjének emelését mindenképpen
szorgalmazza. Másrészt a vallásban lelkierőt és vigasztalást kell nyújtani
nekik, mert nélküle a legalacsonyabb anyagimádásba süllyednek.
Ugyancsak nehéz és sürgős
kötelességtek vallási és gazdasági segítséget nyújtani azoknak, akik nálatok campesinos néven
ismeretesek, s általában azoknak a fiaitoknak, akik többnyire földmívelők és az
indus lakosságot alkotják. Megszámlálhatatlanok a lelkek, akiket Krisztus Urunk
megváltott, a gondjaitokra bízott s tőletek számon fog kérni. Milliók élnek olyan
szomorú és nyomorúságos életviszonyok közt, hogy az emberi méltóságukat sem
őrizhetik meg. Azért az Úr Jézus szerelmére kérünk titeket - Tisztelendő
Testvérek - hogy vegyétek őket szorgos gondozás alá, és utasítsátok a papságot,
hogy folyton növekvő buzgósággal foglalkozzanak velük, a katolikus akció
tagjait pedig lelkesítsétek föl az annyira szükséges lelki és anyagi megváltás
megvalósítására. Nem hallgathatjuk el azt a kötelességet sem, amely különösen
az utóbbi években nyert nagyobb fontosságot, tudniillik a külföldre vándorolt
mexikóiak gondozását. Ezek ugyanis a hazai földtől és szokásoktól elszakadva,
könnyebben esnek a gonosz ügynökök zsákmányául és a hithagyás komoly
veszélyében forognak. Ha kellő érintkezésbe léptek püspöktársaitokkal, akik az
északamerikai Egyesült Államok területén a hitbuzgalmi és szociális
intézményekkel bőven ellátott egyházakat kormányozzák, akkor a hazától
elszakadt hívek fokozottabb lelkigondozásban részesíthetők.
Ha a katolikus akció
elsősorban az alacsony és segítségre legjobban rászoruló társadalmi
osztályokon, a munkásokon, földmíveseken és a kivándorlókon segíteni és
enyhíteni tartozik, más munkaterületeket sem hanyagolhat el. Különös gondot
kell fordítania a tanuló ifjúságra, amely magasabb képzettségével később nagy
befolyást gyakorol a társadalomra és köztisztségeket is fog betölteni. Az ilyen
ifjakat nem elég úgy, mint a többi híveket elméletileg és gyakorlatilag a
keresztény életre kiképezni, hanem magasabb oktatásban és alaposabb nevelésben
kell részesíteni őket s nevezetesen a keresztény bölcselettel is fölvértezni,
amelyet jogosan nevezünk örök bölcseletnek. Manapság a beható és korszerű
vallásos nevelés nagy szükségességét érezzük, ha figyelembe vesszük a kornak
mindinkább növekvő hajlamosságát a külsőségekre, a folyton fokozódó irtózást a
gondolkodástól és elmerüléstől, azt a tapasztalatot, hogy sokan még a
vallásgyakorlatokban is inkább az érzelmekre hallgatnak, mint az ész szavára.
Amit más nemzeteknél a katolikus akció örvendetesen elért, hogy az ifjú értelmiségnél
és főiskolásoknál a vallásos oktatás és nevelés elsőrangú szerephez jutott, azt
igyekezzetek ti is hazátok viszonyai és szükségletei szerint minden erővel
megvalósítani.
Nem kételkedünk benne,
hogy a katolikus akcióban vitézkedő egyetemi hallgatók a Mi óhajunknak és
reménységünknek megfelelnek. Ők a helyi viszonyok szerint különféle
szervezetekben tömörülve, mint a katolikus akció válogatott és kiváló csapatai,
nemcsak a jobb jövő zálogát nyújtják, hanem már most is értékes szolgálatokat
tehetnek az Egyháznak és a világi társadalomnak, akár apostolkodással
tanulótársaik körében, akár a katolikus akció sokféle munkásságának és
vállalkozásának bölcs és okos vezetésével.
A mexikói nép sajátos
helyzete kötelez annak megemlítésére, mily gondos védelemre szorulnak a
gyermekek, akiknek ártatlanságát annyi veszedelem környékezi, az erkölcsi
nevelésük pedig a keresztény törvények szellemében igen nehézzé vált. E ponton
a mexikói katolikusokra két fontos kötelesség háramlik: az egyik negatív, azaz
a gyermekek távoltartása az istentelen és erkölcsromboló iskolától; a másik
pozitív, vagyis a vallásos gondozás és oktatás buzgó teljesítése. Az első
kötelességről, amely nagyon fontos és fölötte nehéz, már a közelmúltban
nyilatkoztunk. Ami pedig a vallásoktatást illeti, amelyet ti a papoknak és a
híveknek már melegen ajánlottatok, azt kivételes fontosságánál fogva újra a
szívetekre kötjük és intünk titeket, hogy a papok és a katolikus akció
apostolai minden egyházmegyében - egyesekben már megtörténik - fáradtságot nem
kímélve igyekezzenek az Istennek és az Egyháznak megtartani a gyermekeket, akik
iránt az isteni Megváltó annyi szeretetet mutatott.
Az ifjú nemzedék jövője -
mint atyai szívünk mélységes szomorúságával ismételjük - Minket szörnyen
aggaszt és nyugtalanít. Hiszen közismertek a veszélyek, amelyeknek a gyermekek
és serdülő ifjak ki vannak téve mindenütt e világon, de különösen Mexikóban,
ahol számtalan nyomdatermék önti a vallásellenes és erkölcstelen tanokat s a
tapasztalatlan ifjakat az Úr Jézustól való elpártolásra csábítja. Hogy a
szörnyű romlásnak gátat vessünk és az ifjúságot fenyegető veszedelemnek
idejekorán eléje vágjunk, azonnal mozgósítani kell minden lehetséges védőerőt,
amilyenek például a családapák szövetsége, erkölcsvédelmi és a sajtót ellenőrző
bizottság, a filmeket bíráló bizottság.
Az egyeseknek a rossztól
való visszatartására az egész világon szerzett tapasztalatok bizonysága szerint
a leghatásosabb eszköz az ifjakat a katolikus akcióba bevonni, ahol az
erényesség és tisztaság legjobb iskoláját, a keresztény erősség küzdőterét
találják. Itt az ifjak a keresztény tökéletesség magas eszményein
föllelkesedve, az imádság és szentségek vétele által nyert isteni segítségtől
megerősödve szívesen és buzgón igyekszenek majd társaik lelkét megmenteni és
gyönyörű eredményeket fognak elérni.
Ez csak újabb bizonyítéka
annak, hogy Mexikó óriási szükségletei közt a katolikus akció éppen nem
másodrendű dolog. S ha azt mint a lelkeket lelkiismeretes kötelességtudásra és
erényességre nevelő tényezőt kevesebbre becsüljük bármely más tevékenységi
ágazatnál, akár a vallásgyakorlati és polgári szabadságok védelménél is,
végzetes tévedésbe esnénk, mert a mexikói nép üdvének, mint minden emberi
közösség boldogulásának első előföltétele az evangéliom örök és változatlan
igazságai, valamint a keresztény erkölcsi törvények őszinte és maradéktalan
követése.
Miután megállapítottuk az
értékek és föladatok helyes sorrendjét, azt is el kell ismernünk, hogy a
keresztény élet kifejtéséhez külső, kézzelfogható eszközökre is szükség van, s
hogy az Egyház mint emberek társasága, az élet és fejlődés természetes
előföltételeként, rászorul a törvényes működési szabadságra, a katolikus
híveknek pedig joguk van az államban lelkiismeretök sugallata szerint szabadon
élni. Következőleg a katolikus polgárok nem szenvedhetik s nem tűrhetik, hogy a
vallási és polgári természetjogi személyes szabadságokat eltapossák. Azonban a
küzdelem ezekért a természetes jogokért és szabadságokért a mindenkori
körülmények figyelembevételével lehet többé vagy kevésbé időszerű, többé vagy
kevésbé erőteljes.
Ti - Tisztelendő
Testvérek - már többször intettétek híveiteket, hogy az Egyház még saját kára
árán is a béke és a rend kedvelője s a törvényes hatóságokkal szemben minden
jogtalan lázadást vagy erőszakos ellenállást elítél. Azonban nálatok szó esett
arról is, hogy ha a hatóságok nyilvánvalóan megsértik az igazságosságot és az
igazságot s a tekintélynek az alapjait is fölforgatják, nem lehet elítélni
azokat a polgárokat, akik önvédelemből és a nemzet megvédése céljából
összefognak s jogos és alkalmas eszközökkel szembeszállnak azokkal, akik a
közösség romlására a hatalommal visszaélnek.
Noha ennek a kérdésnek
helyes megfejtése nagyon is a körülményektől függ, egyes elveket mégis
leszögezünk:
1. Az ilyen szabadságharc
mindig csak eszköz vagy viszonylagos cél marad, s nem lehet végső és föltétlen
cél.
2. Mint eszköz nem lehet
önmagában rossz, hanem az erkölcsi megengedettség korlátain belül kell
maradnia.
3. Mivel csak a kitűzött
célra irányulhat és törekedhetik, úgy kell használni, hogy a célt egészen vagy
részben elérhesse, s a módban arra kell ügyelni, hogy a közösséget és az
igazságot nagyobb sérelmek ne érjék, mint amilyeneket orvosolni akarunk.
4. Az ilyen eszközök
használata, valamint a polgári és politikai jogok teljes mértékű gyakorlása,
beleértve a tisztán anyagi és technikai kérdéseket, valamint a karhatalmi
önvédelem jogát is, nem tartozik a katolikus akciónak mint ilyennek a
hivatáskörébe, mert ennek csak az a föladata, hogy a katolikusokat jogaik helyes
használatára és a közjó érdekében törvényes utakon való megvédésére tanítsa.
5. A papság és a
katolikus akció hivatása a béke és a szeretet. Céljuk az embereket a béke
kötelékével[Ef. 4, 3] egyesíteni, a haza
boldogulását előmozdítani, a polgárok és az egyes társadalmi osztályok
megértését ápolni s minden olyan szociális művet támogatni, amely Krisztus
tanításával és az erkölcsi törvénnyel nem ellenkezik. A mexikói katolikusok
nemes és magasztos szellemű működése annál bőségesebb eredményeket fog elérni,
minél inkább érvényesül náluk a természetfölötti életszemlélet, a
valláserkölcsi neveltség, az Úr Krisztus országa elterjedésének égő vágya -
vagyis mindaz, amit a katolikus akció kíván nyújtani.
Ha a hívek egységes
tömege nem hajlandó lemondani a szabadságról, amellyel Krisztus
szabadította meg őket,[Gal. 4, 31] ugyan
melyik emberi hatalom vagy erő vetheti őket a bűn szolgaságába? Milyen veszedelem
vagy üldözés szakíthatja el a bátor kebleket a Krisztus szeretetétől?[V. ö. Róm. 8, 35] A
tökéletes keresztény és polgári megneveltség, aminek folyománya, hogy a
természetfölötti erő megnemesít és fölmagasztal minden képességet és
cselekvést, természetesen maga után vonja a polgári és társadalmi kötelességek
hiánytalan teljesítését is. Az Egyház ellenségeivel szemben már Szent Ágoston
hangoztatta híveinek védelmére: «Akik Krisztus tanítását államellenesnek
mondják, ... adjanak olyan polgárokat, férjeket, feleségeket, szülőket,
gyermekeket, urakat, szolgákat, királyokat és bírákat, mint amilyeneket a
keresztény tan nevel, s akkor merjék a tant államellenesnek mondani, vagy akár
csak tagadásba venni, hogy annak pontos betartása éppen az állam legnagyobb
javát szolgálja».[. Epist. 138. ad Marcellium c. 2. n. 15]
Jó katolikus polgár
sohasem vonakodik szavazati jogával élni, mikor az Egyház és a haza javáról van
szó. Krisztus igaz hívei a polgári és politikai jogok gyakorlása közben nem
szakadnak pártokra, nem marják egymást s nem fordulnak az egyházi felsőbbségek
utasításaival szembe, mert különben csak növekednék a zűrzavar és az erők
szétforgácsolása a katolikus akció és a szent ügy kárára, amelyet megvédeniök
kellene.
Már említettünk bizonyos
tevékenységi ágakat, amelyek ha nem is ellenkeznek az Akció Katolika
célkitűzéseivel, mindenesetre azonkívül esnek, mint például a pártpolitika,
vagy a tisztán gazdasági társadalmi intézmények. De vannak más mozgalmak és
társulatok, mint pl. a családapák szövetsége a közoktatás szabadsága és a
vallásoktatás védelmére, polgári szövetség a család és a házasság szentségének
és a közerkölcsiségnek védelmére, amelyek beilleszthetők a katolikus akció
keretébe és benne központi vezetést kapnának. Hiszen a Katolikus Akció nem
mozog zárt területen, hanem mint a mindenfelé világosságot és meleget szóró
fényforrás, minden katolikus tevékenységet és részletmunkát irányít. Viszont az
egyes társulatok élvezzenek ugyan bizonyos önkormányzati jogot és működési
szabadságot saját különleges céljaik megvalósítása céljából, mégis kövessenek
bizonyos általános normákat és közös rendszabályokat. Különösen szükséges ez a
nagy területen lakó népeknél, ahol a közös irányelvek mellett a helyek és
szükségletek sokfélesége miatt változatos szervezetek szükségesek s ugyanazok a
kérdések nem mindenütt oldhatók meg egységesen.
A ti dolgotok -
Tisztelendő Testvérek - akikre a Szentlélek Úristen bízta az egyházak kormányzását,
az egyes esetekben a teendőket közelebbről megszabni. Híveitek kötelessége
pedig rendeleteiteket szívesen és hűen beteljesíteni. Az engedelmesség a Mi
szívünknek hő óhajtása, mert a tiszta szándék és az engedelmesség volt
mindenkor és mindenütt az isteni segítség előföltétele a lelkipásztori munka és
a katolikus akció számára, s ugyanaz szükséges minden közös vállalkozás és az
erők összefogásának sikeréhez, ami nélkül pedig az apostoli munka sem lehet
termékeny. Ismételten kérjük azért a derék mexikói katolikusokat, szeressék és
gyakorolják az engedelmességet és a fegyelmet. Engedelmeskedjetek
elöljáróitoknak és hódoljatok nekik, mert ők őrködnek, mint akik
számot fognak adni lelketekért.[. Zsid. 13, 17] Szíves
legyen az engedelmesség és mozgósítsa a legjobb erőket. Aki kelletlenül és
kényszeredetten engedelmeskedik, s belső méltatlankodását keserű bíráló
szavakba önti elüljárói és munkatársai ellen s minden ellen, ami saját
kívánságaival ellenkezik: az távoltartja az Isten áldását, megtöri a fegyelmet
és rombol ott, ahol építeni kellene.
Az engedelmesség és
fegyelem mellett fölemlítjük még az egyetemes szeretet egyéb kötelességeit is,
amelyekről Szent Pál apostol az imént már idézett, az efezusiakhoz írt levél 4.
fejezetében szól s amelyek a katolikus akció tagjainak életszabályul
szolgálhatnak: «Kérlek titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek
méltó módon ... teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Szíveljétek
el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani az egyetértést a béke
kötelékével, egy test és egy lélek».[Ef. 4, 1-4]
Kedves mexikói fiainkat,
akikre pápaságunk egész idején főpásztori gondjaink és aggodalmaink legjavát áldoztuk,
még egyszer szívünk mélyéből egységre, szeretetre és békére intjük a katolikus
akció tevékeny apostolkodásában, amely Mexikónak visszaadja Krisztust és
meghozza az anyagi boldogulást is.
Kívánságainkat és
imáinkat mélységes tisztelettel helyezzük a ti mennyei pátronátok lábai elé,
akit quadalupe-i Miasszonyunknak hívtok s aki híres szentélyében minden jó
mexikóinak szeretetét és tiszteletét fölkelti. Megindult lélekkel kérjük ezt a
szent Szüzet, akit ugyanazon a címen az örök városban is tisztelnek, ahol
plébániát alapítottunk a tiszteletére, hogy anyai kegyességével pártfogásába
vegye a ti és a Mi közös óhajunkat s eszközöljön ki a Mindenhatótól Mexikó
számára minden jót, Krisztus békéjét Krisztus országában.
Evvel a kívánsággal és
reménységgel szívünk mélyéből adjuk apostoli áldásunkat rátok - Tisztelendő
Testvérek, a papságra, a katolikus akció munkásaira, az összes hívekre és az
egész mexikói nemes nemzetre. Legyen ez a húsvét vasárnapján kelt levelünk
hazátok lelki föltámadásának záloga és atyai jeladás, hogy amint Krisztus
szenvedéseinek osztályosai voltatok, az ő föltámadásának is részesei lesztek.
Kelt Rómában Szent
Péternél, március hó 28-án, Urunk föltámadásának vasárnapján, 1937-ben,
pápaságunk tizenhatodik évében.
XI. Pius pápa.
